Hetedik fejezet

Mielőtt Emma talpa a híd kristályos felületéhez ért, egy kéz a csuklója köré fonódott, és megrántotta. Emma elzuhant, a hátsója keményen csapódott a földhöz. Fájdalmában felüvöltött.

– Mit csinálsz? – kiáltott rá Tiiu.

Emma a fenekét dörzsölgetve feltápászkodott, meglepte Tiiu ereje, úgy érezte magát, mint egy alma, akit a földhöz vágtak.

– Rayt átvitték a hídon, Kein meg a saját lábán sétált át. Reet-Ur mágiája csak mese, ez itt nem más, mint egy csillogó híd, ami megtéveszti az olyan egyszerű embereket, mint mi.

Tiiu kihúzta magát, a tekintetük találkozott.

– Velük volt a volur, láttam az ékkövet az egyik hölgy fején – mondta Tiiu olyan hangnemben, mintha éppen azt fejtegetné egy lükének, hogy nappal világos van, éjszaka meg sötét.

Emma dacosan felelt.

– Honnan tudhatnád, hogy néz ki a volur ékköve? Talán csak egy drága ékszert láttál.

– Az egész birodalomban csak egy olyan kő létezik. Felismerem.

Emma horkantott, nem hitt Tiiunak. Ha valaha őrizték is feljegyzések vagy rajzok a volur ékkövét, mára már mindet megsemmisíthették.

– Egy volur alkotta a hidat, egy volur irányíthatja is – magyarázta Tiiu. – Nem a híd engedte át őket, hanem a volur. Ez az ő műve.

Emma olyan erősen összeszorította a fogát, hogy félt, megreppen az állkapcsa. Tudta, hogy Tiiu nem ismerhette fel a volurt, de a felvetése túlságosan logikusnak tűnt.

Tiiu a híd felé intett.

– Gyerünk, menj csak, ha nekem nem hiszel!

Emma lépett egyet, a félelme viszont erősebbnek bizonyult, és megtorpant. Ha a király a lányait is el merte hozni, nem kizárt, hogy a volur is velük tartott, hiszen ezernyi őrjöngő szabad földi vagy katona sem érhet fel az égiek kiválasztottjával. Csak mellette lehettek teljes biztonságban.

A felismerés lassan, de annál nagyobb erővel sújtott le Emmára.

Szíve tompán dobbant, tüskés karomként mart bele a veszteség, és ahogy megrohamozták az emlékek, lába megremegett. A földre rogyott, alig látott a könnyeitől.

Felidézte a maszatos arcú kisfiút, aki a bányászok nyomában bekullogott az ivóba, társai mögé bújt, attól félve, kikergetik. A legsötétebb sarokban húzta meg magát, nem mert rendelni, csak nagyokat nyelve leste a férfiak korsóját. Bárki észrevette volna, hogy ki van tikkadva, de egyik bányász sem hívta meg egy italra. Emma megsajnálta. Jócskán felvizezett egy kevéske almabort, és odavitte neki. A kisfiú nem akarta elfogadni, aztán meginni, ezért leült mellé, beszéltette, és a társalgás hevében az ital is elfogyott. Raynek hívták a gyereket, és alig egy óra után távozott. Emma legnagyobb döbbenetére, amikor kiürült a Bányaló, Ray félve bedugta a fejét az ajtón, és kérte, hogy ledolgozhassa az itala árát. Emma apja jót nevetett az ajánlaton, végül hagyta, hogy Ray letörölje az asztalokat. Másnap este Ray újból megjelent, és megint segített, majd az évek múlásával már ő pakolta a raktárt, átvéve Emma apjától a nehéz munkát, és mindeközben Emma legjobb barátjává vált. Ő volt az a fiú, akit családtagként szeretett, akivel minden bánatát és örömét megosztotta, akire bármikor számíthatott. Ő mutatta be neki Matut, aki fékevesztett életkedvével és pajzán humorával mindig megnevettette, aki termete révén rendet teremtett az ivóban, aki vigyázott rá, és belopta magát a szívébe. Ők voltak a testvérei, a szerettei, és most mind a kettő élete romokban hever.

Az érzelmei az emléktől áradatként zúdultak rá, és már meg sem próbálta elrejteni őket.

Fojtogatta a boldogtalanság, a sírástól alig bírt levegőt venni. 

Kicsiny kezek telepedtek a vállára.

– Még egy kicsit bírd ki – vigasztalta Tiiu.

Emma könnyáztatta szemével felnézett a lányra, haragudott rá, mert ő Ray másik életét képviselte, azt, amit előle elzártak.

– Egy kicsit? – emelte fel a hangját, düh és elkeseredettség váltakozott benne. – Egy kicsit? Hiszen elvitték!

– Gyere, mutatok valamit.

Tiiu megfontoltan az út széle felé lépdelt, kisétált egészen a peremig. Emma nézte a kislányt, a veszteségtől elernyedő vállait, az arcához emelkedő karját. Feltápászkodott, és utánament, azt hitte, a bánat végül megtörte Tiiut, de ő nem a könnyeit törölgette, hanem a körmét rágva meredt a völgybe. A mélység egykoron sebes folyó vájta meder volt, de amikor Reet-Ur megtörte a sziklákat, és leválasztotta a lázadók földjeit a birodalomtól, a szakadék elvágta a víz útját, és a folyó kiszáradt.

– A bányák előtt az út a város felé kanyarodik, addig szakadék övezi – közölte Tiiu, mint aki sejti, hogy Emma először merészkedett ilyen messze Tuvitól. – Ray még a kanyar előtt támadt Ötödikre, verekedtek, és lezuhantak.

Emma a fejét rázta. Aznap túl nagy volt a tömeg, Tiiu még Joef nyakában ülve sem láthatott mindent.

– De életben maradtak, mind a ketten – folytatta Tiiu. – És utána se végezték ki őket. – Tiiu behunyta a szemét, pár másodpercig Emmának úgy tűnt, mintha a kislány gondolatban máshol járna. – Érkezéskor az ékkövet egy idős hölgy viselte, de ma reggel már máson volt, ami csakis azt jelentheti, hogy az égiek képessége átszállt a következő volurunkra, és ezáltal új meeshaink született.

–  Nem mintha a korábbiakkal ivócimborák lettünk volna. – Emma hanyagul megrántotta a vállát. Az uralkodó család és a mágia annyira sem érdekelték, mint a bányászok bütykös ujjai. A szabad földieknek nem volt se volurjuk, se meeshaijuk, csak őreik falakkal, és ritkán emlegették magukat a birodalom részeként. Tiiunak elnézte a különös mondatot, mivel nem forgott emberek között, nem volt tisztában a való élettel, csak az erdőt, a növényeket és a fivérét ismerte.

– Azt hiszem – kezdte Tiiu –, az új volur most mutatta meg először az erejét, és ismert, az első ember, akit megment, az lesz…

– A társa.

– A meeshai – javította ki Tiiu. – Szerintem úgy véli, Ray vagy Ötödik a meeshai, ezért vitte magával őket.

Tiiu elmélete Emma bőre alá furakodott. Ez megmagyarázná, miért nem ölték meg a fiúkat, miért hívattak hozzájuk gyógyítót, és a testőrparancsnok miért viselkedett tisztelettudóbban Kein és Ray jelenlétében. Mégis hadakozott a gondolat ellen. A sírástól legyengülten megdörgölte a szemét. Nem érzett magában elegendő életet egy ilyen vitához, így csak annyit mondott:

– Ray nem lehet meeshai, nem, mert ő… – Nem tudta szavakba önteni az érzéseit, de amit Tiiu mondott, azt képtelenségnek vélte, már csak azért is, mert a családja és a barátai mind egyszerű szabad földiek voltak, és az egyszerű emberekkel sosem történik semmi különleges.

– Olyan szörnyű lenne, ha Nebessenben élhetné le az életét, békében és gazdagságban? – Tiiu mélyen a szemébe nézett. – Imádkozom, hogy ő legyen a meeshai, különben halál vár rá. Te is tedd ezt.

Emmában rekedt a levegő. Azzal hitegette magát, hogy a görcsös szöktetési kísérlete Ray érdekeit szolgálta, Ray fájdalmát siratja, de valójában csak magára gondolt, hogy vele mi lesz a fiú nélkül, elveszítette, és neki kell tovább élnie nélküle. Közben lehet, Ray mit sem bánkódik a sorsa miatt, áldott tudatlanság és fényűzés vár rá. Hát akarhat ennél többet az ember a jó barátjának? Nem Ray, hanem ők lettek az elfeledettek és a megnyomorítottak. Már nem kínozta lelkifurdalás, megértette, hogy tényleg magát kell siratnia, és nem Rayt.

Kivéve, ha…

– És ha Kein a meeshai?

– Akkor Ray meg fog szökni, hisz ismered. – Tiiu ajka mosolyra húzódott, szeme csillogott a büszkeségtől. – Nem sírásra van szüksége, ahogy te is mondtad. Tennünk kell valamit, én például éhes vagyok, ebédeljünk.

Emma az égre tekintett, a tűző nap a fejük felett ragyogott. Teste jelzéseire eddig nem figyelt, az éhség és a szomjúság őt is gyötörte, de gyűlölte magát, amiért ebben a helyzetben ilyen kicsinyes dolgok az eszébe jutottak, de Tiiut még jobban gyűlölte a higgadtsága miatt, és amiért képes az evésre gondolni.

El kellett terelnie a gondolatait Rayről.

– Az ivóba kell mennem, kitakarítani és elszámolni a tegnapi bevételt.

– Segíthetek?

Emma szólásra nyitotta a száját, semmit nem kívánt jobban, mint megszabadulni Tiiutól, de ígéretet tett Raynek, és ahogy a kislány feltekintett rá, Rayt látta benne, azt a kisfiút, aki évekkel ezelőtt ugyanígy nézett rá, és ugyanígy feltette ezt a kérdést.

Bólintott.

– Majd utána eszünk valamit.

Tiiu a szoknyája zsebébe mélyesztette a kezét, kotorászni kezdett.

– Van két klittem, kerülhetnénk a pékség felé.

Emma a szemét forgatva beleegyezett, habár nem fűlött hozzá a foga, hogy a pék elé kerüljön azok után, hogy a rakományát nem szállították el.

Némán haladtak egymás mellett, Emma a gondolataiba merült, a Tiiu által hallottakat pörgette az agyában, és a kétségbeesése lassan oszlani kezdett, mindösszesen egy kérdés aggasztotta: miként tér vissza Ray, ha nem ő a meeshai, és megszökik?

Nem messze a pékségtől gomolygó füstre figyelt fel. Emma egy pillanatra megtorpant, a szürke fellegeket pásztázta, rossz érzés kerítette hatalmába. Valami égett, és piszok közel a Bányalóhoz. Gondolkodás nélkül a füst irányába rohant, és már a szemközti utcában járt, amikor a látvány kővé dermesztette.

A Bányaló ajtaján lángok csaptak ki.

Az öröksége, az egyetlen dolog, ami az apjára emlékeztette, ami kitöltötte az egész gyerekkorát, az életét, ami a megélhetésüket biztosította, a lángok martalékává vált.

Szomorúság és düh viaskodott benne, utóbbi egyre inkább felülkerekedett. Emma ujjai ökölbe szorultak, gyilkos haragra lobbant.

Őrök állták körül a lejáratot, kezükben fáklyát tartottak.

Tiiu nem torpant meg, ellépett mellette, mire a kislány után kapott, magával rántotta, és a ház falához simultak, egy hányaveti módon pakolt farakás mögé rejtőztek.

Emma kilesett.

Az őrök feje jobbra-balra járt, kerestek valakit. A fegyveresek és lovaik gyűrűjéből egy ismerős arc bontakozott ki, Karu vehemensen lépett oda a férfiakhoz, mondott nekik valamit, az utcákra mutatott. Az őrök nagy része felpattant a nyeregbe, hatan maradtak az ivó előtt, az elégedetten vigyorgó Karuval.

A lovasok elhagyták a Bányaló utcáját, Emma lopva követte őket a tekintetével. Az otthona felé tartottak.

Őt keresik.

– Haza kell mennünk – hadarta lázasan. – Figyelmeztetnünk kell anyámat.

Emma megperdült, és szembetalálta magát az anyjával. Hatalmas kő esett le a szívéről, a nő nyakába ugrott, reszketeg kézzel ölelte át.

Emi mögött Joef és Matu feszengett, mind a ketten a falhoz lapultak.

Joef suttogva szólalt meg, szemével az őröket figyelte.

– Lebuktunk. Nekem kellett felnyergelnem a lovaikat, és megkérdezték, ismerlek-e. Téged kerestek, a házunkat, de máshova küldtem őket, és elrohantam anyádért és Matuért.

Emma elhúzódott Emitől.

– Gondoltuk, hogy itt leszel – sóhajtotta Emi, két keze közé fogta Emma tenyerét. – Úgy örülök, hogy időben ideértünk.

– Annyira vigyáztunk, senki nem tudta, mire készülünk – szólt Joef.

– És még sikerrel sem jártunk – tette hozzá Matu.

– Nem buktunk le. – Emma fújtatott dühében. – Ez lady Alasa műve. – Kijelentése jeges esőként zúdult a többiekre, anyja szeme majdnem kidülledt, Matu homloka ráncba szaladt, Joef meg a fejét rázta. – Az a mellényes férfi az őrök között lady Alasa embere, ő tudta, hogy az ivó az enyém.

Joef közelebb hajolt hozzá.

– Mi közöd van ahhoz a némberhez?

– Ő mondta meg, hol találom Tiiut, és az információért cserébe elfogadtam az ajánlatát.

Emi az ajkához kapott, elfojtott egy sikolyt.

– Milyen ajánlatot?

– Egy évig őt kellett volna szolgálnom, alkut kötöttünk, de eszem ágában sem volt betartani – védekezett, mert nem akart csalódást okozni az anyjának. Mindketten vagy ezerszer hallották az apja intelmeit, hogy milyen bűnös és sötét hely a Fény Háza. Az apja ezért is vitte magával Emmát mindennap az ivóba, szemmel akarta tartani, hogy ne kóborolhasson az utcákon.

Joef Emma gallérja után kapott, hevesen maga elé rántotta a lányt. A férfi álla remegett az idegtől, Emma még sosem látta ilyennek.

– Elment az eszed? A lady majdnem az összes őrt ismeri, a fele tartozik is neki, és te át akartad verni? Tudod, mit tettél? Most Tuvi összes őre téged keres.

Joef amilyen vadul megragadta Emmát, ugyanolyan vadul el is engedte. Emma háta a farakásnak ütődött, a fájdalomtól eltorzult az arca, de nem volt ideje ezzel foglalkozni. Veszélybe sodort mindenkit. Ha az őrök rájönnek, hogy Joef a mostohaapja, vagy megtalálják Emit és Matut, addig kínozzák őket, amíg el nem árulják őt.

– El kell hagynunk a várost. – A szíve üressé vált, ahogy kimondta a szavakat. Mindene itt volt, az ivó, a családja és a barátai. De már nincs ivója, a családja és Matu veszélyben vannak, Rayt meg lehet, sosem látja viszont. Nem maradt semmi, ami Tuvihoz kötötte volna. – A hentes szekere még nálunk van?

– Hajnalban visszavittük – felelt Joef. – A hentes azonnal útjára is indította az árut. Egy estét rohadt a hús, ha megromlik, mire eljut Kerjusba, biztos leveri rajtunk az árát.

– Ha megtalál minket. – Emma fanyarul elhúzta a száját. – Valahogy ki kell jutnunk a városból, de az összes utat őrzik.

– Menjünk a hegyen át. – Tiiu félszegen a felnőttek közé hajolt. – Ismerem a Bűnösök-temetője mögötti részeket, és bár sosem merészkedtem túl messzire, tudom, merre kell menni.

– És utána? – kérdezte Emi. – Ha eljutunk Kerjusba, ott mit kezdünk pénz és élelem nélkül?

– Azt, amit eredetileg is tenni akartunk. – Joef hosszan végignézett az arcokon, Emma türelmetlenül morgott egyet. Joef Tiiuhoz fordult. – Csak a szomszéd városig ismered a járást, vagy képes vagy tovább is vezetni minket?

– A folyók mentén bárhova eljuthatunk, akár a tengerig is.

– Akkor nem várunk, hanem elébe megyünk a dolgoknak. Irány Harmon, és csatlakozzunk a Felszabadítókhoz.

Emma szeme kikerekedett, Tiiuval egymásra néztek, és tudta, hogy a kislány is arra gondol, amire ő: a Raynek tett ígéretére. Tiiu lágyan megfogta a kezét, melegség és nyugalom áradt belőle, amitől Emma izmaiban csökkent a merevség, de szíve továbbra is féktelenül vert.

– Azt kérte, ne engedd, hogy elvigyenek. Nem fognak elvinni, mert mi megyünk hozzájuk. Hónapokig a városokon kívül bujkáltak, és túléltek, csak ők segíthetnek rajtunk.

Emma összeszorította a szemét, lüktető halántékát dörzsölgette, amikor egy nagy robajra megrezzent. Azonnal kilesett a farakás mögül, a Bányaló teteje kártyavárként omlott alá, lángoló, szenes deszkák zuhantak az asztalokra, székekre és a pultra, ami mögött a mindennapjait töltötte. Nem bírt megszólalni, némán, magába fojtva az érzelmeit siratta a múltját.

Visszafordult a többiekhez, és a dühtől megfeszülve beleegyezett a tervbe.



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: